Telefonszám: +36-70-314-4958 vagy +36-70-310-1201. Email: info@humaninnov.hu

Felfújható épületek

Érdekes ötlettel állt elő egy amerikai cég: a nagy népszerűségnek örvendő ugrálóvárak mintájára megalkottak egy rakás felfújható épületet: bárt, night club-ot és egy templomot.
Igazán rendhagyó felhasználása az ugrálóvárak koncepciójának. A templom 2 részből áll: a ház és a torony. Előbbi 5×6,5 méter alapterületű és 7 méter magas, míg a tornyok 5×5 méteren terülnek el és 12 méter magasak. A falak körülbelül fél méter vastagságúak és annyira figyeltek a részletekre, hogy még az ablakok is ólomüveg hatású műanyagokból készültek, az ugrálóvár-templom belseje pedig festékszóróval lett díszítve, hogy minél hűbb legyen a kőből épült hagyományos társaihoz.
Belül elképesztő dolgokat találunk: felfújható padok, oltár, orgona, pulpitus, gyertyák, még egy arany kereszt is helyet kapott, az ajtót pedig két oldalról felfújható angyalok őrzik.
Kicsit tovább tart felállítani, mint az óriás csúszdánkat: 2 óra, amíg mindent felfújnak, és a helyére illesztenek. Leszedni már egyszerűbb, kicsivel kevesebb, mint egy óra alatt megvan a gyártó szerint. A „Kösd be a fejed bárhol!” szlogennel hirdették az eszközt, mikor még kapható volt.
Érdekesség, hogy a templomot regisztrálták a 2004-es Guinnes Rekordok könyvébe, mint a világ legnagyobb felfújható templomát.

Véletlenül forgalmazott volna egy cég egy felfújható templomot és night club-ot? Talán arra gondoltak, hogy aki egy ugrálóvárban esküdne meg, az valószínűsíthetően a legény- vagy lénybúcsúját is egy ugrálóvárban tartaná. Vagy legalábbis egy felfújható night clubban.
Azért nem árt, ha nagy a család, ugyanis a club 3 nagy dómból, és az azokat összekötő folyosókból áll, és 8-10.000 ember befogadására lettek tervezve. Egy ekkora buli talán a Másnaposok című film karaktereinek is kicsit erős lenne 🙂
Ez egy prototípus volt, ami végül sose került forgalomba, pedig biztosan lenyűgöző lett volna, a maga 20 méter átmérőjű dómjaival. Helyette viszont a kistestvérét lehetett igénybe venni, ami „csak” 800 embert tudott szórakoztatni, és azért valljuk be, a sem kevés.

Az azóta megszűnt Innovations Extreme a monumentális épületeken kívül még rengeteg felfújható eszközzel foglalkozott: sörös üvegek, kólás dobozok és egyedi reklámmal ellátott oszlopok alkották a repertoárt.

Ti szívesen buliznátok egy felfújható night clubban? Vagy szívesen mondanátok ki a boldogító igent egy felfújható templomban?

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .