Korábban már írtunk arról, hogy mennyire is fontos a légvárakkal kapcsolatos biztonsági intézkedések betartása. Találkozhatunk rengeteg “felesleges előírással”, ami úgymond tényleg már a túlzott óvintézkedés kategóriájába esik, azonban a megfelelő rögzítés az egy olyan kötelező óvintézkedés, amit – még ha egy laikus számára feleslegesnek vagy kevésbé fontosnak is tűnhet- mindenképpen be kell tartanunk.
Számos életbeli példa igazolta már azt, hogy egy nem megfelelően rögzített légvár, sajnos akár igen súlyos és adott esetben visszafordíthatatlan következményeket okozott.
Ezek nem olyan balesetek, amik 100 évente egyszer történnek meg, ezek bizony erősen szeles időben sajnos előfordulhatnak, ha nem vagyunk elővigyázatosak.
Másra pedig nem is igazán van szükség, hiszen manapság olyan rögzítési technológiák állnak rendelkezésre, amelyeknél a hibalehetőség gyakorlatilag nulla.
A következő videó azért is nagyon jó példa, mert szerencsére senki nem sérült meg, vagy szenvedett sérülést a légvárban, vagy azon kívül.
Mi sem szeretjük a rémhíreket és azt, amikor lesújtó videókkal vagy borzasztó képekkel próbálják az emberekből kierőszakolni a felelősségteljes hozzáállást bizonyos dolgokhoz.
Azért persze biztos, hogy nem kellemes látni, ahogy felkapja a szél ezt a hatalmas eszközt és olyan könnyedén görgeti végig a parton, mintha egy újságpapír lenne.
Hiszen hiába nagy méretű ez a légvár és hiába tűnik úgy, mintha azt a jóisten se mozdítaná el onnan; mivel levegővel van töltve ezért a súlya a méretéhez képest kicsi (az Óriás csúszdánk például 450kg), viszont a súlypontja magas, ráadásul olyan nagy és sima felületei vannak, amibe a szél is könnyebben belekap és ekkor szinte vitorlaként üzemel.
Nézzétek meg a videót, érdemes látni, hogy mi történhet olyan esetben, amikor nem ügyelnek a megfelelő rögzítésre.
Ti találkoztatok már hasonolóval? Vagy látott már valaki élőben ilyet?
https://www.youtube.com/watch?v=tc1UCdtOTqk
Vélemény, hozzászólás?