A cím természetesen megtévesztő, hiszen elég merész lenne egy fa tetejére helyezni egy ugrálóvárat, nem is beszélve annak biztonságos használatáról.
Arról van szó, hogy sok kutató települ ki rövidebb-hosszabb időre különböző esőerdőkbe, hogy tanulmányozzák azok élővilágát. A leghatékonyabban és a környezetbe legkevésbé beavatkozva a magasból, a fák tetejéről tudják ezt megtenni. A feljutás és a letáborozás problémáját kellett megoldaniuk, hiszen nem éppen egyszerű mondjuk egy sátor felállítása egy esőerdő lombkoronájában.
Egy francia pilóta és egy svéd repüléstechnikai szakértő dolgozott ki vagy fél tucat megoldást a problémára, köztük egy, a légvárak felfújható koncepcióján alapuló „csónakot”, melyet felülről lógatnak be a fák tetejére.
Dany Cleyet-Marrel 1975 óta repül hőlégballonokkal és léghajókkal. 1986-ban állt elő a lombkoronára helyezhető csónak ötletével, mely platformot egy hőlégballon szállította volna a kívánt helyre. Az eszköz hatszögletű kialakítással rendelkezik, az oldalai az ugrálóvárakhoz nagyon hasonló erős, de mégis könnyű, felfújható anyagból vannak. Természetesen speciális, erősített anyagról van szó, hiszen itt nem tizenéves gyerekek puha talpainak masszírozását kell elviselnie, hanem az esőerdők akár több száz éves fáinak durva felületét és szúrós ágait, ha véletlenül túl alacsonyra engednék.
A vázat könnyűszerkezetű fém merevítők alkotják, amelyek között sűrűn szőtt szövetet találunk, hogy biztosan lehessen mozogni a mobil megfigyelő állomáson.
A kutatók így zavartalanul és viszonylagos kényelemben tudják megfigyelni az őserdők bioszféráját.
Az ugrálóvár-megfigyelőállomást már tesztelték több helyen, például Kamerunban, Gabonban és Madagaszkáron.
Először hőlégballonnal tesztelték, majd később Cleyet-Marrel összeállt a léghajó és felfújható szerkezetek gyártására szakosodott svéd Lindstrand Technologies-szal, és közösen terveztek egy léghajót, amely hatékonyabban tudja mozgatni a platformot. A vállalat az a Per Lindstrand tulajdona, aki a létező összes rekordot megdöntötte, amit csak hőlégballonnal meg lehetett dönteni. Ő ment a legmagasabbra, -19.000 (!) méterre- és a legmesszebbre: Sir Richard Bransonnal közel 5000km-t repültek 1987 júliusában, mikor átkeltek az Atlanti-óceánon. És szintén ő volt az, aki a leghosszabb ideig repült egyhuzamban, és természetesen az összes rekorddöntő eszköz saját tervezésű és gyártású volt. Ezek tudatában nem meglepő, hogy Cleyet-Marrel őt választotta partnereként.
Így a Lindstrand Technologies megalkotta az AS300-at, ami egy 8500 köbméteres gigantikus léghajó, mely megjelenésekor a világ legnagyobb léghajója cím büszke birtokosa volt. A rekorddöntő méretekre azért van szükség, mert a platform amit cipel nem túl könnyű: hiába a könnyűszerkezetes szerkezet és az ugrálóvárak felfújható megoldása, így is 750 kilogrammot nyom.
Később egy másfajta szerkezetet kapcsoltak hozzá: egy „szánkó”-nak elnevezett felfújható gondolát, amely csak 3 embert tud a magasba emelni, hogy a fák lombozatából botanikai és rovartani mintákat gyűjtsenek.
Az ötlet annyira hatékonynak bizonyult, hogy sajnos beleütközött egy nagy problémába: A Lindstrand úgy nyilatkozott, hogy jelenleg azért nem használja a csapat a léghajót, mert néhány hivatalos szerv nem volt elragadtatva attól, hogy a magasban lévő emberek olyan területekre is rálátnak, ahol erősen folyik az esőerdő fáinak kivágása, és e tevékenységet nem kívánták világgá kürtölni.
Ettől függetlenül Cleyet-Marrel tervez további repüléseket, de a platform helyett egy „buborékot” fog használni. Ez egy együléses, 210 köbméteres hélium-léggömb, amit arra találtak ki, hogy a kutatók kifeszített kötelek segítségével kényelemesen át tudjanak siklani egyik fáról a másikra, egészen 2km távolságig. Az alkotó így magyarázta a szerkezet hasznosságát: „A Buborék lehetővé teszi a kutató számára, hogy kapcsolatban maradjon a lombkoronával 2-3 órára reggel, délben, vagy este. Könnyedén tud mozogni a kötél mentén, egyszerűen kézzel húzva magát, esetleg egy biztosítóeszköz segítségével, ha feltámadna a szél. Ráadásul, ha egy másodlagos kötelet köt a főkötélhez, lehetőséget ad a kutatónak, hogy nagyobb távolságokat tegyen meg, és ki tudja terjeszteni a megfigyelés sugarát.”
Vélemény, hozzászólás?