Telefonszám: +36-70-314-4958 vagy +36-70-310-1201. Email: info@humaninnov.hu

Egy ugrálóvár igazán rendhagyó használata

Három angol fiatal meglehetősen különleges módját választotta az utazásnak: egy ugrálóvárban keltek át az olaszországi Garda-tavon. Bár tény, hogy már a humorfaktorért és az élményért is biztos megérte, de mégis van ennél épelméjűbb magyarázat is: a Honda autógyár Live Every Litre projektjének keretén belül hajtották végre az őrült mutatványt. Az esemény lényege, hogy különféle európai emberek kifejezetten rendhagyó utazásait örökítsék meg. A rengeteg jelentkező közül kiválasztották a 38 legkülönlegesebbet, legígéretesebbet, majd a Honda által szponzorált stábbal leforgatták a filmeket, amelyek az esemény honlapján meg is tekinthetőek.
Volt egy idős bácsi, aki a Normandiai partraszállás helyszínére látogatott vissza 66 év után, ugyanis jelen volt a második világháborúban. Volt, aki a bakancslistájáról kezdte el kihúzni a tételeket, és ejtőernyős ugrást vállalt.
Ám az egyik legérdekesebb –és a nekünk legjobban tetsző- utazási ötlet kétségkívül az a három fiatal, akiknek minden vágya volt átszelni a Garda-tavat egy ugrálóvárban. Zseniális az ötlet, ugyan evezni elég nehézkes, viszont a felfújható szerkezet minden gond nélkül lebeg a vízen, ráadásul a nagy belső méreteinek köszönhetően kényelmesen elfértek benne, még ha nem is volt akkora, mint a mi Óriás csúszdánk.
Írtunk már korábban az ugrálóvárak biztonságáról, de itt nehéz lenne eldönteni, hogy milyen szabályokat alkalmaznánk, de egy mentőmellény azért valószínűleg még elfért volna rajtuk. Mindezek ellenére különösebb probléma nélkül átjutnak a tavon, sőt, még egy rövid fürdőzésre is jut idejük, bár panaszkodnak, hogy eléggé hideg a víz. A cél előtt még keresztezik egy vitorlásverseny teljes mezőnyét, érdekes látni a különböző reakciókat: van, akit abszolút hidegen hagy, van, aki megszólja őket, de hálistennek többségben vannak azok, akik egy jó viccnek tekintik az egészet. Merthogy nem is volt ez más: egy jó poén, amit 3 fiatal talált ki.

Nektek mi a véleményetek? Felelőtlenség volt, vagy jó poén? Ti szívesen csónakáznátok a Balatonon egy ugrálóvárban?

Még nincsenek hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..